|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Váradi Ferenc 2007. május 28.Kalotaszeg fővárosában, Bánffyhunyadon az elmúlt hétvégén tartották a városnapokat. Bemutatták a város monográfiáját, a Bánffyhunyad, település az Európa felé vezető című munka az egykori vásárközpontot földrajzilag és történelmileg is bemutatja, külön fejezetet szentelve a város híres szülötteinek és díszpolgárainak. A helyi Ravasz László Emlékházban a magyar művészetekről tartott előadást Váradi Ferenc, majd bemutatták a 150 évvel ezelőtti lakodalmas szokásokat. Május 27-én Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány elnöke adta át gróf Bánffy Katalinnak, az édesapjának, Bánffy Miklós grófnak odaítélt posztumusz Magyar Művészetért-díjat. A település névadójáról Váradi Kusztos Györgyi emlékezett meg. Ezt követően a főtéren ünnepélyes keretek közt adták át a városnak januárban odaítélt 21. századi Béke Emlékoszlopot. Mig Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke kifejtette: az alapítvány segítségével már 500 emlékművet sikerült felállítani szerte a világban. – Ez az emlékmű az egyetlen az országban, és erre méltán lehetnek büszkék a város lakói. Nemrég sikerült hat ilyen emlékoszlopot felállítani Szerbia, Szlovákia, Ausztria és Szlovénia különböző településein. A bánffyhunyadi emlékmű felszentelésével a 93 000 négyzetméteres Magyarország körül létrejött a béke gyűrűje – mondta az elnök. A város főterén felállított, repülő galambot ábrázoló faszobor Csoma Gergely fotó- és szobrászművész munkája, aki szerint jó helyre került az emlékoszlop. /D. I. : Béke emlékoszlopot avattak Bánffyhunyadon. Gazdag kulturális kínálat a városnapokon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2015. október 24.Megfigyelt művészekA volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziékat tanulmányozva Madalina Brasoveanu művészettörténész doktorandusz érdekes megfigyelést tett a Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészhálózat hetvenes és nyolcvanas évekbeli tevékenységéről. Az egykor szigorúan titkos anyagot kiállítás formájában Marosvásárhelyen a B5 Stúdióban láthatta első alkalommal a nagyközönség. A megnyitó után beszélgettünk a leendő művészettörténésszel. – Miért választotta ezt a kutatási területet? – A ’80-as évek kolozsvári, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi alkotói közösségek kutatása képezi a Bukaresti Képzőművészeti Egyetemen megvédésre kerülő doktori dolgozatom témáját. Így fedeztem fel a Szekuritaté archívumában található anyagot. Annyira magával ragadott, hogy egy 80 oldalas tanulmányt közöltem az archívumot tanulmányozó tanács (CNSAS) legutóbbi füzetében. A mostani kiállítás anyaga ebből készült, természetesen a térnek megfelelő konceptuális, narratív elrendezésben. – Csak magyar közösségeket vizsgált? – Nem véletlenül. Bár léteztek román csoportok is, azok nem voltak ennyire összeforrtak. Témaválasztáskor nem az etnikai szempontok vezéreltek, hanem az a tény, hogy a jelenkori romániai művészettörténet nagyon felületesen tárgyalja vagy inkább elhallgatja ezeknek a fiatal alkotócsoportoknak a tevékenységét. Miközben több mint egy évtizedig – 1989-et megelőzően – jelentős szerepük volt. Természetesen más-más szervezési formában működtek. Míg Kolozsváron a képzőművészeti szövetség védnöksége alatt, addig Marosvásárhelyen teljesen független státusban. – A kiállítás anyagából nem az derül ki, hogy ezek ellenálló csoportok lettek volna. Milyen rendszerellenes tevékenységért kerültek az állambiztonságiak látókörébe? – Valóban nem beszélhetünk politikai ellenállásról. A hatóságok szemében a képzőművészet, mivel a színházhoz vagy irodalomhoz viszonyítva elenyészően szűkebb réteghez jutott el, nem képezett veszélyforrást. – Én úgy emlékszem, hogy a marosvásárhelyi MAMŰ-nek vagy Sepsiszentgyörgyön Baász Imrééknek volt közönségük és talán hatásuk is. – A MAMŰ-ről nem találtam semmit a Szekuritaté irattárában. De ezeket a fiatalokat nem is a művészeti tevékenységükért, hanem az ún. magyar nacionalizmusukért figyelték. – Az állambiztonságiak valószínűleg nem értették meg az alkotások mondanivalóját. Volt-e komolyabb következménye a megfigyeléseknek? – A legtöbb esetben nem volt. Két kivételt említenék, amikor kellemetlen zaklatásokkal keserítették meg a művészek életét. Egyik Baász Imre esete, akit több alkalommal hívattak be és írattak vele nyilatkozatokat. A kiállításon is látható volt kézírásos "rögtönzése", melyből kiderül, mire voltak kíváncsiak az államvédelmis tisztek. Nála is rosszabbul járt a nagyváradi Ferenczi Károly, akit "jóindulatúan figyelmeztettek" arra, hogy kerékpározás közben könnyen baleset érheti. Majd kitették az iskolából, és arra kényszerítették, hogy aláírja az együttműködési nyilatkozatot. Miután aláírta, hogy barátait védje, megszakított velük minden kapcsolatot. Kilépett az alkotói csoportból, aminek következtében a kiállításokról is hiányoztak munkái. Inkább horgászni járt, és arról jelentgetett a tartótisztnek. Önként kizárta magát a közösségből. – Mi tartotta egyben ezeket az alkotói közösségeket? – A csoport erőt adott, egyfajta védelmet nyújtott akár a céhen belüliektől érkező, akár a politikai "támadásokkal" szemben. Például egyedül nehezen fogadtathattak el egy installációt, de ha csoportosan jelentkeztek, már más volt a reakció. Természetesen, amint már mondtam, nem egyformán működtek ezek az alkotói közösségek. Mindegyiknek megvolt a sajátossága, de mindegyiket a közösség nyújtotta védelmi háló tartotta össze. Amikor már nem volt erre szükség, a ’89-es fordulat után a művészek elindultak saját egyéni útjukon, és az alkotói csoportok felbomlottak. Nem hinném, hogy még létrejöhetnek ilyen közösségek. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
